Csodálatos Vagy

Egyik téli reggelen, amikor Lajcsi iskolába indult, olyan nagy köd ereszkedett a városra, hogy még a szomszéd házakat sem lehetett látni. Lajcsi egyedül botorkált a vastag ködben, míg egyszer csak valaki megérintette a vállát.

" Ki lehet az?"-kérdezte magában, s kíváncsian hátra nézett. El is csodálkozott, mert az útszéli fa ága érintette meg a vállát. S kisvártatva meg is szólalt a fa:

-Hová mégy, kisember?

-Iskolába.

-De hát oda találsz ilyen ködben?-Megbillent a fa, s két falevél hullott a földre. Lajcsinak úgy tűnt, mintha a fa sóhajtott volna. Ezért megkérdezte:

-Szomorú vagy?

A fa megrázta ágait.

-Igen, szomorú vagyok-felelte.

-A lehulott leveleidet sajnálod?

-Nem, nem azt. Hiszen tavaszra mindig új, zöld hajtásaim nőnek.

-Hát akkor fázol talán?-faggatta Lajcsi. De a fa azt felelte, hogy vastag kérge megvédi őt a hideg ellen.

-Tudom már, miért vagy szomorú!-kiáltotta Lajcsi.- A köd miatt, a sűrű köd miatt.

A faágak igent bólongattak:

-Azért, a köd miatt. Mert én tudom, mi a köd, és azt akarom neked elmondani.

Lajcsi kíváncsian hallgatta az öreg fa elbeszélését.

-A világ tele van szomorúsággal, s a köd az emberek szívéből kiáradó szomorúság.

-De alig mondta el ezt a fa, a köd oszlani kezdett s egyre erősebbek és fényesebbek lettek a napsugarak. Lajcsi felkiáltott:

-Hát a fény micsoda? A fény, ami elkergeti a ködöt?

-A fény pedig a reménység, ami a szomorú és meggyötört emberek szívéből árad.

S ez a fény örömmé vállik egyszer, s elűzi a szomorúságot, mint a napsugarak a ködöt.-A lehajló ágak most fölegyenesedtek, s megfürödtek az aranyos napsugarakban, Lajcsi pedig vidáman szaladt az iskolába.

Címkék: fénysugár reménység öröm